Miért? 

18 évesen fogalmam sem volt, mi akarok lenni, egyet tudtam, tanár nem.

Tanácstalanságomban nem is felvételiztem a gimnázium után, inkább megjártam Angliát, ahol au-pair voltam, és a Moszkva teret, ahol virágot árultam. Mindkettő izgalmas élettapasztalat volt.

Aztán mivel angolul már elég jól tudtam, végül mégis angoltanárszakon kötöttem ki Veszprémben, ahol a pszichológiaórák elvarázsoltak, és egy egészen új szemlélettel ismertettek meg.  Ha lehet játékosan, érdekesen és partnerként, akkor már érdekel a tanári pálya, gondoltam.

Ez több, mint 24 éve volt. Azóta hiszek szenvedélyesen abban, hogy lehet úgy tanulni, hogy az élményszerű, izgalmas, flowban gazdag kaland legyen, és lehet úgy vizsgázni, hogy ne a rettegés legyen az úr. Ezt igyekszem továbbadni mint tanár, coach, szakmai vezető, mentor, tanártréner.

A tanulás és a vizsgázás két olyan rendkívül fontos terület, ami mindenkinek az életét befolyásolja.  Ennek a jelentőségét felismerve az utóbbi időben egyre nagyobb a tudományos érdeklődés ezek iránt a témák iránt. Én pedig missziómnak tekintem, hogy a tanulással és vizsgadrukkal kapcsolatos tudományos tényeket, kutatási eredményeket minél többekhez eljuttassam, nem (csak) az elmélet szintjén, hanem alkalmazható gyakorlatok formájában.

HÁTTÉR

  • VESZPRÉMI EGYETEM ANGOLNYELVTANÁR SZAK

  • TANÁRI HATÉKONYSÁGFEJLESZTŐ GORDON TRÉNING

  • ELTE MENTORKÉPZŐ

  • VIALINGUA TANÁRTRÉNER

  • SZUPERVÍZIÓ ALAPÚ COACH KÉPZÉS

  • MŰSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM MBA

  • GAMIFICATION COURSE, UNIVERSITY OF PENNSYLVANIA

  • LEARN HOW TO LEARN FOR YOUTH, ARIZONA STATE UNIVERSITY

  • LEARNING HOW TO LEARN: POWERFUL TOOLS TO HELP YOU MASTER TOUGH SUBJECTS, MCMASTER UNIVERSITY

  • MINDSHIFT: BREAK THROUGH OBSTACLES TO LEARNING AND DISCOVER YOUR HIDDEN POTENTIAL, MCMASTER UNIVERSITY

  • POSITIVE PSYCHOLOGY: RESILIENCE SKILLS, UNIVERSITY OF PENNSYLVANIA

  • A BEGINNER'S GUIDE TO IRRATIONAL BEHAVIOR (BEHAVIORAL ECNOMICS), DUKE UNIVERSITY

  • 24 ÉV TANÍTÁSI TAPASZTALAT

  • 19 ÉV VEZETŐTANÁRI ÉS TANULMÁNYI IGAZGATÓI TAPASZTALAT

  • 17 ÉV TRÉNERI TAPASZTALAT

  • 4 ÉV CÉGVEZETÉS

KIADVÁNYOK

Érdekel
További várható kiadványok 2019-ben
  • NoPara Tanulás, könyv és munkafüzet

  • NoPara Vizsga, könyv és munkafüzet

Konferenciák, tréningek, talkshopok, workshopok

© 2023 by Name of Template. Proudly created with Wix.com
 

FELIRATKOZÁS

HELYSZÍN

1023 Budapest,

Lajos utca 11-15.

Converzum - a nyelvi közösségi tér

Gyere és nézd meg a tréning helyszínt!

KAPCSOLAT

Kérdezz, érdeklődj, javasolj!

Érdekelnek az újdonságok

SZABÁLYZATOK

Iratkozz fel!
Tájékozódj!